Bizony, zöldebb a világ! :)

2017. július 18., kedd

Idén szuper kezdeményezésnek lehettünk szemtanúi, résztvevői. A Planttogether visszahozta a városi életbe a várakozás örömét, a növényültetés és gondozás minden apró kis szösszenetével: egy nagy közösségget épített, ahol az előzőleg szétosztott magok ültetését, növekedését, gondozását együtt figyelte sok - sok ember.







Voltak Plant Pointok, ahol átvehettünk magokat, amiket aztán elültettük, locsoltuk, gondoztuk, megvédtük a vihartól, esőtől, forróságtól. Egy közös csoportban a személyes elményeket, tapasztalatokat oszhattuk meg a sorstársakkal.







Májusban a méhekre is gondolt Anna, akkor mézontó fű magot osztogatott, annak reményében, hogy több méhet vonzzunk a növények köré - nyilván nem világmegváltó elképzelései voltak, de szerintünk elég jól sikerült!:)





A Dip Design Passage vásári alkalmain tavasztól találkozhattatok vele személyesen is, ahol mindig kitalált valami izgalmas dolgot: ilyen volt a veddészre kihívás, ahol a mindennapi élet apró szépségeire hívta fel a figyelmet. Kicsit lelassultunk vele együtt, hogy észrevegyünk olyan dolgokat, amik mellett egyébként szótlanul elmegyünk.




Szerencsére a növények szeretete nem újdonság számunkra sem, viszont a DIP-eken megfigyelt sok sok boldog ember, akik lelkendezve és hálásan vette át a magokat, illetve később a palántákat - újra előhozta belőlünk, hogy milyen remek érzés tud lenni, ha valamit magunk termelünk meg. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de páldául a pizzára a saját bazsalikomot tenni fűszerként egészen felemelő érzés! :)







Igen, mi rajongók vagyunk - a DIP igyekszik a zöld megoldások felé mozdulni, ezért is volt öröm számunkra, hogy részesei lehettünk ennek a kezdeményezésnek!

Szerintük simán kijelenthetjük:

Zöldebb lett a világ!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Proudly designed by Mlekoshi playground