Hónap alkotója - Április

2017. március 28., kedd

Tavaly indítottuk szokásunkat, mely szerint minden hónapban megválasztjuk a hónap alkotóját. Idén első alkalommal márciusban kerül sor a kiválasztásra, segítségünkre volt a Szép a páva blog írója, Papp Mimi, aki több órás kutatás és több fej-fej mellett álló versenyző közül kiválasztotta a neki leginkább tetszetős tervezőt.

Szolnoki Ági tervezőt választotta a hónap alkotójának! Ezúton is gratulálunk Áginak, hamarosan bemutatjuk alkotásait és magát a tervezőt is, majd egy interjú keretében is megtudhattok róla és munkáiról különféle kulisszatitkokat. Várjátok már? :)




Addig annyit elárulhatunk, hogy mi is volt a zsűri döntési szemlélete:

"Számos érdekes és kreatív ember volt a vásáron, nagyon nehéz volt választanom. Végül azért Ági mellett döntöttem, mert az elképesztő tehetsége mellett, amivel a gyönyörű képeit készíti, megfogott, hogy állatoknak is segít vele a Madáregyesülettel való együttműködésével. Úgy gondoltam, ez mindenképp támogatandó, ezért választottam őt a hónap alkotójának."





Köszönjük Miminek, aki immár második alkalommal vállalta a zsűri szerepkörét.  Life of Peam blogja időközben nevet váltott, és Szép a páva néven működik tovább. A blogger azért változtatta magyarra a blog nevét, mert szerinte így jobban megmutatja a blog lényegét, a mondanivalóját. Minden írás célja továbbra is a magyar divat előnyyösebb helyzetbe hozása, hogy egyre többen felfigyeljenek arra, hogy itthon is világmárka minőségű termékek léteznek olyan kreatív és tehetséges alkotók keze által, akik megérdemlik a nagyobb figyelemet. A divat iránti szenvedélye mellett a magyar alapanyagokból való főzés, sütés - avagy a gasztrokalandok is bekerültek a repertoárba.






Olvassatok bele:

http://www.szepapava.hu/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Proudly designed by Mlekoshi playground